A pap az evangélium alapján arra hívja a hívőket, hogy hitük ne csak külső forma vagy puszta lexikális tudás legyen, hanem a mindennapi életet és a felebaráti kapcsolatokat átható, valódi belső megtérés és szeretet.
Figyelmezteti az írástudókat, mert megőrizték a hit ismeretét, de ezt az ismeretet akadállyá változtatták. Kívülről tiszteletben tartották a prófétákat, emlékműveket emeltek nekik, de nem fogadták el az igazságot, amelyet a próféták hirdettek.
Ember, testvérek és nővérek, sokat ismerhetnek és tudhatnak a hitről, rendszeresen imádkozhatnak, tisztelhetik, ami szent, ám mégsem engedik, hogy az Úr valóban megváltoztassa őket. És akkor könnyen előfordul, hogy amit szájunkkal vallunk, azt nem ismerik fel abban a módon, ahogyan viszonyulunk az emberekhez, közelihez. Jézus Úr ezért nem zárja el a tekintetet evangéliumunkon.
Nem a bűn, hanem az vezérel minket mélyebbre a szívünk felé, mert éppen ott látható, mennyire hitünk valósággá vált életünkben. Az Úr szavai, testvérek, nem arra hívnak, hogy másokat ítéljünk, hanem arra, hogy saját szívünket vizsgáljuk.
Az imádságok és egyházi szokások ismerete, a jóról való beszéd nem sokat ér, ha a szív közben kemény marad ahhoz a személyhez, aki mellettünk áll. Kijelenthetnénk a hitünket, hangsúlyozhatnánk mások előtt, de mégsem engednénk, hogy a hit megváltoztasson minket. Akkor a hit csak a felszínen marad, nem válik erőssé.
ami megváltoztatja az életünket és közelebb vezet minket Istenhez.
Az élő hit, testvérek és nővérek, csak akkor kezd megváltoztatni bennünket belülről, amikor elindul, amikor az imádság után a közeli barátainkkal visszatérve készebbek vagyunk megérteni őket, amikor a szomszédunk a Úrral együtt figyelmesebbé tesz a szavainkban, gondolkodóbbá, érzékenyebbé a mellettünk álló ember felé. Akkor a hit már nem csupán valami, amiről beszélünk, amiről elmélkedünk; akkor életmóddá, életstílussá válik. Jézus, testvérek és nővérek, nem bánt minket, mert tökéletesnek akar minket kérni. Az Úr a hitelességre hív. Az első lépés a megtérésünkben…
Elismerve, hogy mi is néha a saját büszkeségünkkel, makacssággal, ítélkezéssel, közömbösséggel és azzal a vággyal, hogy mindig igaznak bizonyuljunk, elzárjuk a kegyelem ajtaját. Isten nem kér Tőlünk, testvérek, hogy úgy tegyünk, mintha bűntelen lelkek lennénk. Inkább azt kéri, hogy engedjük, hogy Ő megújítsa bennünket.
A lélek, amely Isten előtt őszintén beismeri gyengeségét, már akkor megengedi, hogy Isten részt vegyen benne. Sokkal nehezebb, testvérek, abban élni, hogy másoknak kell változniuk. A megtérés akkor kezdődik, amikor abbahagyjuk azt, hogy igazoljuk, ami bennünk nem jó, és amikor az jó.
Hadd a Isten szava megmutassa, hol kell megváltoznunk. Akkor abbahagyjuk, hogy a hitet a Te akaratodhoz igazítsuk, és elkezdjük magunkat azzal összhangba hozni, amit az Úr tőlünk kér. A Szűzanya, a Boldogságos Szűz Mária hívása itt Medjugorjében szól hozzánk. Emlékeztet arra, hogy a megtérés nem csupán szép dolog.
Nem egy egyszeri dolog, sem egy napra szóló döntés, hanem mindennapi motivumnak kell lennie. A hívás, hogy a változást a mi részeinkben lássuk, és életünk egyértelmű tanúbizonyság legyen Jézus Úr iránt. És Mária pontosan ehhez irányít minket, hogy életünkkel válaszoljunk Krisztus hívására. Az ő hívása nem…
Nem csak az a felhívás, hogy imákat mondjunk, hanem hogy engedjük, hogy az ima átalakítsa a szívünket.
A Szűzanya nem a szép érzéseknél, sem a múló lelkesedésnél állít meg minket, hanem Krisztus felé vezet, és arra hív, hogy hűek maradjunk Neki akkor is, amikor ez alázatot, saját büszkeségünk elhagyását, valamint a távolodott személy felé nyújtandó kezet igényli. Ezért, testvérek, a Szűzanya hívása a megtérésre igen életadó. Arra szólít meg, hogy amit imádságban, az Úrral való közelségben tapasztalunk, azt vigyük haza, családjainkba, beszélgetéseinkbe és mindennapi kapcsolatainkba.
Mert éppen ott látható, hogy szívünk valóban Istenhez közel áll‑e.
Istennek. Itt megmutatkozik, mennyire a hit hat az életünkre, és mennyire tanúskodunk róla másoknak. És ez az, ami közel áll a mai evangéliumhoz. Ahogy hallottuk, alevél tudósok tudással rendelkeztek, be Jézus tőlük azt kéri, hogy ez a tudás az életben megnyilvánuljon.
A mai misényszületés elején kiemeltük, hogy ma a Szent Terézia Avilska emlékét, a szent napon ünnepeljük, aki erőteljesen tanúskodott a hit és a hűség fontosságáról az Egyház felé. Szent Terézia azt mutatja nekünk, hogy az Egyház épp azoknak a lelkeknek a közvetítésével újjáéled, akik megengedik Istennek, hogy először a szívüket megérintse, megtisztítsa szándékaikat, és hűvé tegyék őket.
Van evangélium. És ezért a testvérek és nővérek imája nem a menekülés az élet elől. Az imádság megtanít bennünket, hogy nagyobb szeretettel, bátorsággal és türelemmel térjünk vissza az élethez. Továbbá Szent Terézia nagyon jól ismerte az emberi szív nyugtalanságát.
Tudta, hogy az ember nem azáltal változik meg, hogy csupán szép benyomást kelt mások előtt, hanem akkor, amikor megmarad és állhatatosan megáll Isten előtt, és megengedi az Úrnak, hogy Ő formálja át. Ezért az ő lelkisége ma is arra emlékeztet bennünket, hogy az imádsagnak nyomot kell hagynia mindennapi életünkben. Az igazi, őszinte ima békésebben, őszintébben és készségesebben vezeti vissza az embert az emberek, a többi lélek közé.
Még türelmesebben szeretni, még akkor is, ha nem mindig egyszerű és könnyű. Az Úr, ahogy most láttuk, figyelmeztet minket, hogy hozzáállásunkkal és viselkedésünkkel ne váljunk okává annak, hogy valaki még távolabb kerüljenek Istentől.
A hitet nem azért kaptuk, hogy mások gyengeségét mérlegeljük, hanem hogy általunk más lelkek megtapasztalhassák Isten közelségét, megértését, szeretetét és kegyelmét. És néha, testvérek, éppen az a mód, ahogyan valakit fogadunk, befogadunk, meghallgatunk és nem ítélünk el, nyit teret annak a léleknek, hogy újra lépést tegyen Isten felé. Ezért a mai evangélium, testvérek, mindannyiunk előtt feltesz egy kérdést: Segít-e életmódunk?
másokhoz, hogy Istenhez közelebb kerüljenek, vagy életmódunk távolítja őket az Úrtól. Érzi‑e a közelünkben lévő ember a befogadást, a békét, vagy visszahúzódik, mert hidegséget, keménységet, kegyetlenséget és elítélést tapasztal. És erre a kérdésre mindenkinek magának kell válaszolnia, mert az Úr azt kéri, hogy mi őszintén…
Nézzük meg a saját szívünket. Gostin megtérésre szóló hívása és Szent Terézia Javilska példája ebben az irányban a hit felé vezet minket, amely nem csupán a szavakban marad, hanem az egész emberi lényünket megérinti, és megváltoztatja a másokra való tekintetünket, a beszédünk módját, cselekedeteinket és kapcsolatainkat.
Ezért fontos, testvérek, hogy ma ebből Isten szavából ne csak egy szép gondolatot vigyünk magunkkal, hanem egyértelmű döntést hozzunk, hogy Krisztusnak több helyet adjunk életünkben. És az Úr itt ezen a helyen pontosan erre hív minket. Nem tart vissza, nem állít meg minket, hanem a saját árnyékához vezet, és megmutatja, hogy az igazi béke mindig ott van, ahol Krisztus a középpontban. Ez az út.
Az út, amelyre az evangélium hív minket, amelyen a Szűzanya anyai szeretettel irányít, és amelyet Szent Terézia Avilska nagy komolysággal és szeretettel élte. Legyen ez így velünk is, hogy a Szűzanya irányít minket és mindig Krisztus felé vezessen, és hogy életünk mások számára mindig Isten közelségének jele legyen.
A szöveget a Radio Mir Medjugorje élő közvetítésének mesterséges intelligenciával készült magyar tolmácsolásából állítottuk össze. Kisebb pontatlanságok előfordulhatnak; az elhangzott horvát szentbeszéd a mérvadó.