Jézus a szegény özvegy példáján és a kapzsi gazdag ember történetén keresztül arra figyelmeztet, hogy az élet igazi értelme nem a javak felhalmozásában, hanem az önzetlen megosztásban és az Istennel való kapcsolatban rejlik.
Drága testvérek és kedves zarándokok! A szent evangélium szegénységre hív minket. Láthatjuk, hogy Jézus a szegények oldalán áll. Nekik van lehetőségük felfedezni, majd belépni Isten országába, míg a gazdagoknak ez leggyakrabban kicsúszik a kezük közül. A mai evangélium arra figyelmeztet minket, hogy vizsgáljuk felül újra az emberi élet néhány alapvető meghatározóját.
Gondoljuk át Jézus szavainak fényében: mi a fontosabb számunkra, a birtoklás vagy a lét? A körülöttünk lévő világot, de saját reakcióinkat és gondolkodásmódunkat is szemlélve előfordulhat, hogy a birtoklás fontosabbá válik számunkra, mint a létezés. Az emberek gyakran aszerint ítélik meg egymást, hogy mit birtokolnak: milyen ruhát viselnek, mekkora és hogyan berendezett a lakásuk, milyen autójuk van, mekkora a fizetésük, mennyi pénz van a bankszámlájukon. Ez tűnik a leglényegesebbnek: hogy a lány jól menjen férjhez, hogy a fiúnak biztos anyagi háttere legyen. Mindez első helyre került az értékítéletben. Azzal mérik az emberi boldogságot és rátermettséget, hogy kinek mije van, mit szerzett, és mire van joga.
De, drága testvéreim, Jézus nem így ítél. A jeruzsálemi templom kincstáránál sok tehetős ember nagy adományokat dobott a perselybe. Ez látszott, hallatszott, az emberek nagyra értékelték, és Jézus mindezt figyelte. Ám meglátott egy szegény özvegyasszonyt is, aki mindössze két fillért dobott be. Jézus mégis azt mondta, hogy ő adott a legtöbbet. Ezt senki sem vette észre az emberek közül, de Jézus igen. Mert nem a pénz mennyisége számít, hanem az, hogy ki mennyit adott oda önmagából.
Ez az asszony mindent odaadott, egész megélhetését és életét. Semmije sem maradt, mégis volt bátorsága ahhoz, hogy minden vagyonát Istenre bízza. Nem számít, hogy csupán aprópénz volt, hiszen számára ez jelentette az életet. Jézus szívvel lát: látja a lélek minőségét és szépségét, s ebben méri az ajándék valódi értékét. Ez az, amit a világ nem lát. A mi meghívásunk is az, hogy ne a külsőségek és az anyagi javak alapján ítéljünk. Az ember legmélyebb gazdagsága a szívében rejtőzik, ahol a személy titka lakozik. Nem szabad elpazarolnunk erőinket a felszínes dolgokra, hanem a Teremtő terve szerinti teljességre kell törekednünk. Amikor az ember mindig többre vágyik, éppen a lényegestől, az Istennel való barátságtól fosztja meg magát.
Ebben a fényben kell értenünk a gazdag emberről szóló mai példabeszédet is, akinek bőségesen termett a földje. Minden gondolata saját kényelmének biztosítására irányult, s már nem fordult mások felé. Új csűröket akart építeni, feladta a kapcsolatot az embertársaival és Istennel; már csak önmagával társalgott: „Lelkem, sok javad van felhalmozva sok évre. Pihenj, egyél, igyál, élvezd!” Gazdagsága azonban nem vált áldássá. Nem a szeretetben és az ajándékozásban élte meg javait, hanem az önző felhalmozásban. A szíve bezárult. A világ szemében szerencsés embernek tűnt, hiszen kiváló földje és jó termése volt, Jézus mégis rámutat: az ember élete nem abban áll, amije van.
A földi javak önmagukban nem biztosítják a békét és a szeretetet. Láthatunk csodálatos embereket, akik bár mindenüket elveszítették, emberségüket mégis megőrizték, nem estek kétségbe, és önzetlenül másokért élnek. És látni olyanokat is, akik a vagyon hajszolása közben elveszítették emberi méltóságukat, lelki békéjüket, és a kapzsiság rabjaivá váltak. Csodálom azokat, akik a nélkülözések közepette is megtanultak osztozni másokkal. Szegénységükben talán keveset adhattak, de képesek voltak odaajándékozni mindent, amijük csak volt, és egész önmagukat.
Jól ismerjük Jézus szavait: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” Ők felfedezték az élet titkát: szabad szívvel teljesen Istenre támaszkodnak, és testvérként tekintenek a mellettük élőre, nem pedig vetélytársként. Jézus a végsőkig menő szeretetre hív minket, hiszen Ő maga is életét adta értünk. Ahogy Dietrich Bonhoeffer mondta: Ő az emberért élő ember volt. Krisztus az Egyház igazi gazdagsága. Nem talál nyugalmat a lélek, ha nincs benne Isten szeretete. Az igazi öröm abban áll, amikor megosztjuk javainkat másokkal, ahogyan a legszentebb Eucharisztia asztalánál is megtörik és kiosztják a kenyeret.
Ha az önzés, a birtoklásvágy és a kapzsiság vezet minket, az csupán keserű ízt hagy maga után, mint a bűnbeesés tiltott gyümölcse. Hányan civakodnak ma az örökségért és a javakért, azt hangoztatva, hogy mihez van joguk, miközben elveszítik a lelküket és az igazi életet! Mi azért gyűltünk össze az oltár körül, hogy Krisztussal táplálkozzunk, és megtanuljunk mások felé fordulni.
Amikor önzetlenül adunk, semmit sem veszítünk, hanem megsokszorozzuk javainkat és megvalósítjuk életünk értelmét. Erre tanít minket a mai nap szentje, Alkantarai Szent Péter, a tizenötödik századi spanyol ferences misztikus, Avilai Szent Teréz lelkiatyja is. Kisebb testvérként mindent megtett, hogy felszámolja magában az önzést, és életét az evangélium lelkületében mások szolgálatára szentelje. Kérjük Istent ebben a szentmisében, hogy szabadítson meg minket minden kapzsiságtól és önzéstől, tegye életünket a felebarát felé forduló szeretetté, és vezessen el bennünket az örök életre. Ámen.
A szöveget a Radio Mir Medjugorje élő közvetítésének mesterséges intelligenciával készült magyar tolmácsolásából állítottuk össze. Kisebb pontatlanságok előfordulhatnak; az elhangzott horvát szentbeszéd a mérvadó.