A főparancs és a szeretet lényege

Máté evangéliuma, akárcsak a múlt vasárnapi olvasás, azt mutatja be, ami Jézus körül történik Jeruzsálem közelében, a nagypénteki események árnyékában, ahogy a hurok szorul körülötte, és ellenfelei csapdát állítanak neki. A kérdést nem tiszta szándékkal fogalmazták meg, hiszen az volt a céljuk, hogy Jézust nehéz helyzetbe hozzák és megkísértsék. De számunkra rendkívül fontos ez a kérdés: melyik a legnagyobb parancsolat a törvényben?

Tudjuk, hogy a zsidóknak nagyon sok szabályuk, törvényük és előírásuk volt, és a korabeli teológia is kereste, mi a legfontosabb mindebből, mi a szíve, a magva és a lényege számtalan törvénynek és szabálynak. Jézus Isten Igéjének gazdagságából válaszol: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, a második pedig, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Más szóval, minden szabály, minden törvény és minden ige lényege a szeretet.

Ha más kulcsból próbálnánk értelmezni Isten Igéjét vagy az egész Szentírást, elveszítenénk annak értelmét. Ez rendkívül fontos számunkra, a modern kor emberei számára is, amikor meg akarjuk érteni a szentségeket és az egyház tanítását. Itt van a kulcs, amely ajtót nyit és bevezet abba a titokba, amelyet az Eucharisztia ünneplésében folyton megtapasztalunk: ez a kulcs a szeretet.

Ha visszamegyünk a Szentírás kezdetére az ember teremtésénél, feltehetjük a kérdést, miért is teremtett Isten mindent, és miért létezik az ember. A válasz az, hogy nem azért létezem, mert szükségszerű lennék, hanem mert az Ő szeretetének bősége hívott életre, mert kívánt és szeretett vagyok. A teremtés oka a szeretet, és ez a felismerés mérhetetlenül felszabadító.

Amikor Isten megtestesüléséről beszélünk, miért lett Isten emberré? Hogy megmentsen minket és feltárja az Atya arcát, de a hátterben mindennek a mozgatórugója a szeretet. A szeretet leszállt hozzánk, testet öltött, kicsivé és közelivé vált, és megengedte, hogy megérintsük. Jézus is azért ment céltudatosan Jeruzsálembe és adta oda az életét, mert a motivációja a szeretet volt a végsőkig.

Az utolsó vacsorán Jézus így szólt: minden lelkemmel vágytam erre a pászkavacsorára veletek, majd megmosta a tanítványok lábát, kifejezve szeretetét a végsőkig. A kereszt maga a végső szeretet, hiszen nincs nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki életét adja a barátaiért. Új parancsot ad nekünk: szeressük egymást, amint Ő szeretett minket.

Pál apostol úgy fogalmaz, hogy Isten azzal mutatta meg szeretetét, hogy egy meghalt mindenkiért, mikor még bűnösök voltunk. Amikor ezt megértjük, ez magával ragadja egész szívünket, lelkünket és elménket. A parancs, hogy szeressük Istent teljes szívünkből, nem tőlünk indul, hanem Tőle, mert Ő szeretett minket előbb egy végtelen, kezdum és vég nélküli isteni szívvel.

Ezért a liturgia nem csupán elméleti gondolkodás, hanem tapasztalat, ahol megízleljük a szeretetet, hogy az átjárjon és betöltsön minket. Isten maga a szeretet, és az Eucharisztia, a kenyér és a bor, amelyben testét és vérét adja nekünk, a legnagyobb szeretet jele. Szent II. János Pál pápa az Eucharisztiát a menyasszony és a vőlegény szentségének nevezte, ahol eggyé válunk Vele.

Nem tudunk úgy szeretni, ahogyan Ő szeretett, ha ez a szeretet előbb nem járja át az életünket. Ingyen kaptuk, hogy ingyen osszuk tovább. Az ünneplés végén a küldetésünk az, hogy menjünk és vigyük ezt a békét és szeretetet a világba. A fő nehézség és a világ drámája mindig az önmagunkba zárkózás, az önzés és a szeretet befogadására való képtelenség, amit bűnnek nevezünk.

Szükségünk van arra, hogy Jézus napról napra kimossa irgalmasságával a piszkos lábainkat, és mi is megtanuljunk mások lábát mosni a megbocsátásban. A szeretet Isten iránt a felebaráti gondoskodásban teljesedik ki. Kérjük az Urat, hogy e szent ünneplés által nyissa meg szívünk mélyét, hogy befogadhassuk az Eucharisztia szeretetének ajándékát.

Mindenható Isten, Te szereteted ajándékával hívtál minket életre. Újíts meg minket a Te Lelkeddel, hogy úgy éljünk, ahogyan Fiad, Jézus Krisztus tanít minket.